|
"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nemcsak pihensz, hanem kipihened magad. Ahol otthon vagy, az az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. Ha mindezt érezni tudod, nem vagy otthontalan a világon."
Wass Albert
Már pedagógusként is fontosnak tartottam a színek, a harmonikus tér, hangulatos környezet, a természetben fellelhető anyagok szerepét.
Amint beléptem egy zárt térbe, lakásbelsőbe, felmérve a "terepet", azon gondolkodtam, vajon hogyan lehetne kisebb-nagyobb átalakítással "hívogatóbbá" alakítani a lakást, hasznosabb, hangulatosabb, és élhetőbb enteriőrt kialakítani. Kezdetben saját, és közvetlen környezetemben élők "lakóvilágát" alakítgattam, majd elérkezettnek láttam az időt arra, hogy szakmát szerezzek.
Egyéniségem igazi arcát az ART Veresegyházi Oktatási Stúdió hallgatóinak sorából lakberendezőként kikerülve fedeztem fel.
Hivatásomnak tekintem, hogy zajos, kavargó világunkban segítő kezet nyújtsak, némi merész változtatási vágyat, fantáziát ébresszek azokban, akik szeretnék otthonukat, környezetüket élhetőbbé, barátságosabbá, vagy csak kicsit másabbá tenni. Ezt nem minden esetben kell úgy érteni, hogy teljesen kifordítjuk a megszokott környezetünket, és valami egészen újat hozunk létre. Sokszor elég egy falszín, jól megválasztott textil, fények hangulatjátéka, egy-egy "jó" tárgy, s máris elértük a vágyott hatást.
Bármely stílusban szívesen tervezek. Munkáim során szeretem alkalmazni a természetben fellelhető, illetve természetes eredetű anyagokat ( fát, követ, parafát, bambuszt...). Szeretem a színek "játékát", hangulatkeltő , térformáló hatásuk miatt bátran nyúlok feléjük. Sok "fantáziát" látok a textilekben, kedvemre csűröm-csavarom ezeket, így is egyedibbé alakítva az otthont.
Heves megyében, Hatvanban élek, de Budapesten, az ország bármely területén vállalok munkát.
Szívesen segítek azoknak is, akiknek csak ötletekre, tervekre lenne szükségük, a beszerzést, kivitelezést önmaguk megoldják.
Home Staging szakemberként a sikeres ingatlan eladásban nyújtok szakszerű segítséget. Ha esetleg tetszett Önnek honlapom, munkáim, úgy érzi, segítségére lehetek otthona kisebb-nagyobb átalakításában, örömmel teszem, s várom megkeresését!
|